A REDŐNYMOTOR TELEPÍTÉSE Cégünk az európai piacvezető Somfy cég 5 év garanciával rendelkező ISO 9001-es szabvány szerint gyártott 230 V-os motorizációs termékeit forgalmazza. A Somfy csőmotorok a redőnytengelyben helyezkednek el, így külön helyet a redőny mellett nem igényelnek.
Vezetékes rendszerű motorizációnál a redőnymotorok és a vezérlések között vezeték kiépítésére van szükség. Amennyiben még a tervezés stádiumában, vagy a lakás (ház-) felújítása során időben döntenek a motorizált redőnyök telepítéséről, a redőnymotor vezetékeinek kiépítése nem okozhat gondot és ez a költséghatékonyabb megoldás. Ha ilyen mértékű falvéséssel járó munkára már nem nyílik lehetőség, vagy nagyobb komfortra vágynak célszerű rádióvezérlésű redőnyrendszert telepíteni. Amennyiben központi vezérlő egységet szeretnének, akkor minden redőnymotort egymással össze kell kötni. A legtöbb esetben célszerű a lakásban egyébként már használt, vagy tervezett kapcsolócsalád erre alkalmas tagját alkalmazni a redőnyök vezérléséhez is. Ha a Somfy redőny kapcsolók mellett döntenek, redőnyönként egy süllyeszetett kivitelű Inis Uno vagy a két redőny külön vezérlését egy redőny kapcsolóban biztosító Inis Duo, ill. a falon kívüli Inis Keo alkalmazható. Több redőny egyszerre történő mozgatása egy kapcsolóval az Ilmo WT motorral (beépített feltolásgátló, automatikus végállás-beállítás, akadály- és lefagyásfelismerés, relék nélkül párhuzamosítható) vagy az Oximo WT redőnymotor alkalmazásával lehetséges. A külső szerelő fedéllel rendelkező meglévő vakolható tokos, vagy egyes (pl. Hella Trav) belső tokos redőnytokokban a vezetékes vezérésű Somfy LT 50 redőnymotorok (Start, Jet, Atlas, stb) alsó végállásának beállítása nagyon balesetveszélyes módon kivitelezhető, ezért ha a redőnytok szerelési magassága 6 méternél több és nincs előtte terasz, akkor biztonsági okokból csak a Somfy Oximo WT redőnymotorok alkalmazását tudjuk vállani.
Cégünk az ISO 9001-es szabvány szerint gyártott Somfy redőny motorokat használja, 5 év garanciával.
|
|
|
|
 |
|
| Motorizálható műanyagredőny |
 |
 |
| Műanyagredőny már fehér színű, speciális, elcsúszásgátlós redőnypalásttal is rendelhető, melynek előnye, hogy alumínium tok alkalmazásával redőnymotorizációs lehetőséget is biztosít. |
|
|
|
 |
|
| |
 |
|
| Motorizálható műanyagredőny |
 |
 |
| Műanyagredőny már fehér színű, speciális, elcsúszásgátlós redőnypalásttal is rendelhető, melynek előnye, hogy alumínium tok alkalmazásával redőnymotorizációs lehetőséget is biztosít. |
|
|
|
 |
|
| |
|